A legkeresettebb e-kereskedelmi termékek szinte minden kategóriájában a hivatalos fogyasztói árindex alatti árváltozás zajlott le a tavaly júliushoz képest. (Az infláció magas szintjében fontos szerepet játszó élelmiszerek kevésbé jelennek meg az online kiskereskedelemben.)
A sporteszközöknél tapasztalt 14 százalékos átlagos éves drágulás gyakorlatilag megegyezik a KSH által júliusra kimutatott 13,7 százalékos inflációval. A legkeresettebb háztartási gépek átlagos drágulása 11,1 százalékos volt, ami szinte megegyezik a népszerű barkácsgépek 11 százalékos áremelkedésével. A napi fogyasztási cikkeknél 10,2 százalékos, míg a műszaki és számítástechnikai eszközök körében mindössze 1,1 százalékos volt az árak átlagos növekedése.
Egyes termékek esetében árcsökkenés is volt: a legnépszerűbb fejhallgató készülékek 3 százalékkal, az okosórák 4 százalékkal, a televíziók 5 százalékkal, a mobiltelefonok 8 százalékkal kerültek most kevesebbe, mint egy évvel ezelőtt. A webkameráknál is 8 százalékos áresést mértek, ezeknél a covid-időszakban sokáig hiány volt, ami akkor komoly áremelkedést generált.
Csak a forint gyengülése miatt a kereskedőknek egy adott, importált árucikkért mintegy 15 százalékkal többet kell forintban fizetnie most, mint egy éve, miközben a beszerzési árak euróban is növekedtek. Mindez azonban a javarészt importból származó műszaki és háztartási cikkek jelentős részénél jelenleg csak részben jelenik meg, mivel a kereskedők az online piactereken tapasztalható éles árverseny miatt sok esetben inkább az árrést csökkentették, részben arra is számítva, hogy az árfolyam ilyen mértékű kilengése csak időleges lesz – állapította meg Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. Az euró árfolyama azonban a jelek szerint hosszabb távon sem tér vissza a korábbi szintekre, így az új beszerzési árakhoz való igazodás miatt az érintett termékek széles köre valószínűleg már az ősz kezdetétől tovább drágul majd.
Csak óvatos leárazások várhatók karácsonyig
A kisebb mozgástér miatt az online áruházak várhatóan kevesebb és kisebb mértékű leárazásokkal élnek majd, mint a korábbi években.
Így az utóbbi években egyre népszerűbbé vált Black Friday, valamint a karácsonyt megelőző hetek időszakaiban is a korábbinál szolidabb akciózásra lehet majd számítani a kereskedők részéről.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
Az MNB elnökei
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)