A Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen a Főtaxi és a repülőtér közötti szerződésekkel összefüggésben - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn az MTI-t. A Népszabadság hétfőn azt írta: a rendőrség vizsgálódik a szerződések ügyében. Az ORFK közölte: egy magánszemély tett feljelentést a Fővárosi Főügyészségen, amely alapján a főügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el, és az ügy vizsgálatára a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságot jelölte ki. Az RRI ezt követően rendelte el a nyomozást.

A repülőtéri szakszervezet közben figyelmeztető sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn kiadott közleményében. Az érdekképviselet a közleményben jelezte: sem a vezérigazgató, sem a HR-igazgató nem vett részt egy találkozón sem, és a LESZ által ismertetett követelésekre nem reagáltak. A cégvezetés további megszorításokat, fizetéscsökkentést helyezett kilátásba 2013-tól, emiatt a LESZ nem tud felelősséget vállalni a repülőtér zavartalan működéséért. Hétfőtől bármikor sor kerülhet figyelmeztető sztrájkra - fogalmaz közleményében a szakszervezet.

Nem reagált a Hochtief-Budapest Airport vezetősége a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) követeléseire, így hétfőtől bármikor lehet figyelmeztető sztrájk a Liszt Ferenc-repülőtéren - tájékoztatta az érdekképviselet az MTI-t. A dolgozók a fizetések és a cafeteria legalább idei, már többször csökkentett értékének megőrzését, valamint a tavasszal bevezetett, napról napra változó munkaidő-beosztások újraszabályozását kérik. Emellett ragaszkodnak az üzemanyag-tankolásoknál használt elavult és balesetveszélyes berendezések cseréjéhez - közölte a LESZ. A szakszervezet szerint a dolgozók mellett a repülőtérre és a repülésbiztonságra is veszélyes a mára kialakult helyzet.