A céginformációs szolgáltató adatai szerint 2016-ban még 497 cég foglalkozott temetkezéssel, idén viszont csak 463. Tavaly már az árbevételük is mérséklődött, 23,6 milliárd forintra esett vissza a 2017-es 24,2 milliárd forintról. Munkavállalóik száma ugyanakkor alig változott, 2680-ról 2667-re csökkent négy év alatt, idén ráadásul 51 fővel többet foglalkoztatnak, mint tavaly - írta az MTI.
Az Opten örvendetesnek nevezi, hogy 2017 óta jóval kevesebb a felszámolási eljárás és kényszertörlés, de - tették hozzá - a viszonylag sok végrehajtás gondokat jelez a fizetési fegyelemben. A 10 százalék alatti éves fluktuációs index ugyanakkor arra utal, hogy a temetkezési vállalkozások kevésbé cserélődnek, mint más cégek.
A közlemény a temetkezési vállalkozások csökkenését a kegyeleti szokások változásával magyarázza. A koporsós temetések visszaszorulásával egyre terjed a hamvasztás, illetve a hamvak szórásos és otthoni elhelyezése, vagyis az olcsóbb szolgáltatások iránt nő a kereslet - állapította meg az Opten.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég