Három év múlva már kétszer kétsávos úton lehet majd autózni Budapest és Vác között. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. szerdán közölte, hogy a közel 20 kilométeres út bővítése az idén tavasszal indul és várhatóan 2019-ben fejeződik be. A kivitelező a nyílt közbeszerzésen kiválasztott STR+S+M2 Konzorcium, amely a Strabag Építő Kft.-ből és a Strabag AG-ből áll, nettó 33 milliárd forintért vállalta a munkát.
A kérdéses útszakasz több mint 13 kilométeren 2x1 sávos. A bővítés során 2x2 sáv lesz, de emellett csomópontok, fel- és lehajtók is épülnek. Ha elkészül az út, akkor Budapest és Vác között óránként 110 km-es sebességgel lehet majd közlekedni. Emellett a 2-es főúton lévő települések - Dunakeszi, Göd, Sződ, Sződliget, Fót, Csörög, Vác - megszabadulnak az átmenő forgalomtól.
Kapcsolódó
Többiek
A NIF-nek az M2-es bővítése az egyik legújabb projektje, de egy csomó más útfejlesztést is menedzsel. Egy hete írtunk például arról, hogy folytatódik az M4-es építése: Üllőtől Albertirsáig épül egy kétszer kétsávos, közel 30 kilométeres szakasz. Ez a projekt várhatóan 2019 őszén fejeződik be és több mint 52 milliárd forintba kerül, azaz kilométerenként 1,7 milliárdból épül meg. Az új szakasz Albertirsa és Üllő mellett Gombát, Gyömrőt, Monort, Monorierdőt, Péterit, és Pilist is érinti, a kivitelező pedig a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft.
Emellett a NIF-beruházások között szerepel még az Eger melletti M25-ös, a Pécstől a barcsi országhatárig tartó M60-as, a Vasvár és Zalaegerszeg közötti M9-es, Kecskemét és Nagykőrös közötti M8-as szakaszának előkészítése.
A beruházások között szerepel még az M0 is, amely új völgyhidakkal és alagutakkal kiegészített szakaszokkal végre teljes körgyűrűvé válhat. Az M0-ás esetében azonban még nincs időpont arra, hogy mikor ér körbe.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
