Jelenleg összesen harminc autópálya-építés előkészítésén dolgoznak a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. listája szerint. Többek között az Eger melletti M25-ös, a Pécstől a barcsi országhatárig tartó M60-as, a Vasvár és Zalaegerszeg közötti M9-es, Kecskemét és Nagykőrös közötti M8-as szakaszát készítik elő, de az budapesti körgyűrű, az M0-ás sem marad ki a szórásból, amely a tervek szerint végre körbeér.
Az M0-ás a budai oldalon bővül új szakasszal, ennek a tervezésén már dolgoznak. Az új 2x2 sávos út a fővárosból Szentendre és Visegrád felé tartó 10-es utat köti össze a tőle északabbra lévő, Solymáron, Pilisvörösváron keresztül haladó 11-es utat köti majd össze - ez lesz a Megyeri híd meghosszabbítása. Összesen több mint 8 kilométeres útszakaszt kell építeni, amely egy 2 és egy 3 kilométeres alagutat és két völgyhidat is magában foglal majd.

Előkészítés alatt van az M0-ás másik szakasza is, amellyel körbeérne a gyűrű. Ez a szintén 2x2 sávos szakasz folytatja majd Budakeszin az M0-ás és az M1-es biatorbágyi kereszteződéséig. Az M0-ás utolsó szelete 18 kilométeres lesz, amelyben egy hosszú - nyomváltozattól függően 5,5-10 kilométer alagút lesz.
Az M0-ás maradék szakaszainak megépítésének költségei egyelőre nem ismertek, ahogy azt sem lehet tudni, hogy mikor kezdenék és fejeznék be a fejlesztéseket.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el