A cég és a BDO Magyarország tanácsadó vállalat közös közleménye szerint már szinte az ország minden régiójában ezer forint feletti átlagos órabérre számíthatnak a fizikai dolgozók. Ez alól a Dél-Dunántúli és az Észak-Alföldi Régió képez kivételt, ahol a betanított munkát végzők körében az átlagos órabér 900 és 1000 forint között mozog. A szakmunkások azonban Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon már átlagosan 1250-1300 forint körüli átlagos órabérrel számolhatnak.
A fizikai órabérek átlag feletti emelkedésében komoly szerepet játszik a minimálbér 8 százalékos emelkedése, illetve az is, hogy soha nem látott mértékű a betöltetlen álláshelyek száma, így tovább élesedett a vállalatoknak az elérhető munkaerőért folytatott versenye - mondta Hamrák Viktort, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágvezetője.
Kapcsolódó
Egyelőre nem látható komolyabb változás, ami azt jelzi előre, hogy az év hátralévő részében is dinamikus bérnövekedésre lehet számítani.
A felsőbb kategóriákban is gyorsult a béremelkedés üteme: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú magyarországi vállalat mintegy 500 középvezetőjénél idén az első negyedévben 5,2 százalékos éves bérnövekedést tapasztalt.
Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere szerint tavaly ilyenkor 4,5 százalékos bérnövekedés volt tapasztalható ebben a körben, ami azt jelenti, hogy középvezetői szinten is felgyorsult a bérek emelkedése. E körben továbbra is magas, 4 százalék körüli a fluktuáció, ami vélhetően abból adódik, hogy egy munkahelyváltáskor ez a munkavállalói réteg a tapasztalatok szerint akár 20-30 százalékos béremelést is el tud érni.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket