A hazai keresletnövekedésre válaszolva a Praktiker nagy volumenű invesztíciót hajt végre és 5 év alatt modernizálja mind a 20 üzletét Magyarországon - olvasható a magyar Wallis-csoport kezében lévő lánc közleményében.
Egységesek lettek az áruházak, egységes szerkezetben mindenhol ugyanaz az alapszortiment található meg, amely minden Praktikerben teljes körűen megjelenik a termék darabszámot, illetve választékot illetően - hangsúlyozta Szita Mária. A Praktiker beszerzési igazgatója szerint a modernizáció keretében fontosnak tartják, hogy a klasszikus barkácstermékek mellett a Praktiker kínálatában a dekor és lakberendezési árukörök is hangsúlyt kapjanak.
Kapcsolódó
A koncepció a polcrendszerek és a bemutatóterek újragondolását kívánta meg, hogy az adott osztály termékei úgy kövessék egymást, hogy az elsőáras termékektől a vásárló könnyen eljuthasson a termékinformációnak és az árnak köszönhetően a magasabb kategóriájú árucikkek felé is, miközben a kiegészítő termékek logikusan vannak kihelyezve.
A Praktiker modernizációs programja a kisebb alapterületű, 4800-6000 négyzetméteres barkácsáruházakban kezdődött: Esztergom, Zalaegerszeg és Kaposvár után szeptember közepén Nyíregyházán fejeződött be az átépítés. Ahhoz, hogy az alapválasztékot meg tudja mutatni a Praktiker, a legkisebb formátumú egységekben kezdte a felújítást. A modernizáció tovább folytatódik a közeljövőben. Az áruházakban nem csak az árukészletet, hanem az arculatot illetően is egységesített a Praktiker.
A Praktiker a vevői elégedettség növekedését, ezáltal a forgalombővülést várja a fejlesztésektől. (Tavaly egyébként a társaság 20 százalékos növekedést ért el). Az első tapasztalatok visszaigazolják a Praktiker várakozásait: ahol megtörtént a modernizáció, egyértelműen nőtt az áruház forgalma is. A Praktiker 2023-ig az összes áruházát szeretné felújtani.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben