A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálatot végzett a Duna Takarék Bank Zrt.-nél, az Oberbank AG Magyarországi Fióktelepénél, a Polgári Bank Zrt.-nél és a Sopron Bank Zrt.-nél, elsősorban a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését és a szűrési eljárásokat áttekintve. Az ellenőrzések a 2019. január 1-jétől a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot ölelték fel, s több jelentős és ismétlődő hiányosságot is feltártak.
A Polgári Bank többször elmulasztotta haladéktalanul megtenni (ismételt) bejelentését a gyanús tranzakciók kapcsán, és jogsértőnek bizonyult egy gyanús eset kapcsán az ügylet-felfüggesztési gyakorlata is. Szűrési gyakorlata nem volt alkalmas a szokatlan − az adott ügyfélnek a banknál rendelkezésre álló adataival összhangban nem álló − ügyletek, tranzakciók kiszűrésére, illetve szűrőrendszerének belső eljárásrendje sem felelt meg teljesen a jogszabályoknak.
Az MNB megállapította azt is, hogy a bank pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás kiszűréséért felelős vezetője egyúttal (összeférhetetlen módon) az egyik üzleti területért is felelős volt. A hitelintézet a visszaélések megakadályozása érdekében nem alakított ki megfelelő kockázatalapú eljárást az általa az ügyfél-átvilágítások során beszerzett okmánymásolati képek felhasználására. Számos alkalommal nem kért emellett ügyfélnyilatkozatot a tényleges tulajdonosról, s nem ellenőrizte az ezzel kapcsolatos adatokat. Nem a jogszabályoknak megfelelően szerezte be a pénzeszközök forrására vonatkozó információkat sem.
Nem volt megfelelő az átvilágítás
Az Oberbank fióktelepe nem megfelelően paraméterezte belső ellenőrző és információs rendszerének szűrőrendszerét, valamint nem biztosította megfelelően annak folytonos működését, a jogszabályban előírt kötelező szűréseket, s az eredmények határidőben történő feldolgozását. A fióktelep a tényleges tulajdonosok személyéhez kötődő adatok és okiratok megváltozásáról történő tudomásszerzést követően ügyfelét nem világította át ismételten, s így nem biztosította a tényleges tulajdonosi adatok naprakészségét. Emellett számos ügyfél vonatkozásában hiányosan tett bejelentést a pénzmosási vagy terrorizmusfinanszírozási gyanúról.
A Duna Takarék Bank több esetben nem szerezte be ügyfeleitől a pénzeszköz forrására vonatkozó információkat, s hiányosak voltak a pénzeszköz forrás beszerzési gyakorlattal kapcsolatos belső kontrollok is. A bank többször nem teljesítette ismételt bejelentési kötelezettségét, illetve hiányosnak bizonyult monitoring szabályzata is. Nem megfelelően végezte el az előírt kötelező szűréseket sem, s pontatlan gyakorlatot követett a megerősített eljárások és az azokkal összefüggő szűrések során. Az ügyfél-átvilágításoknál hiányosnak minősült a kiemelt közszereplői státusz ellenőrzésével, az okmánymásolatok minőségével és az okmánymásolatok felhasználásával összefüggő gyakorlata is.
A Sopron Banknál szintén bejelentési és ügyfél-átvilágítási problémák merültek fel.
Mindezek nyomán a jegybank a ma publikált határozataiban 40 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Polgári Bankra, 22,5 millió forintot az Oberbank AG magyarországi fióktelepére, 6,5 millió forintot a Sopron Bankra, illetve 6,25 millió forintot a Duna Takarék Bankra. Az MNB figyelmeztetések alkalmazása mellett határidők kitűzésével kötelezte a piaci szereplőket a feltárt hiányosságok kijavítására, majd ezt követően a megtett intézkedésekről való – a bank vezető testületei által jóváhagyott – beszámolásra.
A jelentősebb bírságösszegek kapcsán súlyosbító körülménynek számított egyebek közt a feltárt jogsértések súlyos, rendszerszintű vagy ismétlődő jellege, továbbá egy piaci szereplő esetében az együttműködés hiánya is a vizsgálat során. Enyhítő körülménynek számított, ha a vizsgálat során az intézmény érdemi intézkedéseket hozott a feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében, illetve együttműködő magatartást tanúsított.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)