Ficzere Ferenc hozzáfűzte, hogy a 2014-es beruházás nagyságát és a munkavállalói létszám növelését év végén véglegesítik. A Bosch tájékoztatása szerint a további, 2014 utáni időszakra vonatkozó változásokat nagyban befolyásolja az európai gazdaság fejlődése, így azt nehéz előre megbecsülni.
A Boschnak Miskolcon két gyára van, összesen 3800 munkavállalóval; az önindító gyártás egy részének Magyarországra telepítésével az autóipari gyár jelenleg 2200 fős dolgozói létszáma bővülhet ki.
A németországi központú Bosch cégcsoport egyik szóvivője kedden közölte, hogy a Bosch 2018-ig a hildesheimi üzeméből Miskolcra telepíti át az önindító gyártás nagy részét, így a hildesheimi telephelyen 400 munkahely szűnik meg. Iparági szakértők szerint a világ legnagyobb autóipari beszállítójának célja a versenyképesség növelése a pangó európai autópiacon, kihasználva az alacsonyabb magyarországi bérszínvonalat.
A magyar kormány júliusban stratégiai megállapodást kötött a magyarországi Bosch-csoporttal. A cég tájékoztatása szerint a Bosch tíz leányvállalattal és 8500 munkavállalóval van jelen Magyarországon, akik közül 1000 embert a kutatás-fejlesztés területén foglalkoztatnak. A vállalatcsoport összforgalma 2012-ben több mint 594 milliárd forint volt, az elmúlt évtizedben végrehajtott beruházásainak értéke a 2013-as év végére meghaladja a 250 milliárd forintot.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint