A nyílt tender eredményét az ajánlatkérő NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A nyertes feladata a Sámsoni út - Mátyás Király utcától Simon István utcáig tartó szakaszának - a négysávúsítása, 1850 méter hosszúságban. Az Acsádi út 1060 méteres - 2x1 sávos - szakaszán pedig a burkolatot kell megerősíteni. A nyertesekkel november 15-én kötött szerződést a NIF.
Kapcsolódó
Indult még a közbeszerzésen a Colas Út Építőipari Zrt., a STRABAG Építőipari Zrt., a Duna Aszfalt Út és Mélyépítő Zrt., továbbá az SDD Konzorcium, amelynek a szokásos tagjai a következők: DÖMPER Kft., Subterra - Raab Kft., Pannon-Doprastav Kft.
Legolvasottabb
„Nem vagyunk őrültek” – mondta Medvegyev, majd elmagyarázta, mikor jöhet az atom
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának
Leállt az M3-as metró
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Vége a túladományozásnak: országos regiszter figyeli a donorokat