Kellemetlen meglepetéssel találkozhatnak azok, akik az idén valamilyen figurás édességgel szeretnék meglepni gyermeküket, családjukat vagy épp saját magukat. Miközben az édességpiacon év közben fokozatos áremelési hullám söpört végig, a szezonális termékek piacán egyszerre jelentkezik az elmúlt hónapok drágulása – írja a Magyar Nemzet, amely szerint a múlt évihez képest ezért ugrásszerű áremelkedés tapasztalható például a csokimikulásoknál.
Intődy Gábor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára szerint szemben a lépcsőzetes áremelkedéssel, amelyet más csokoládéknál tapasztaltak, a Mikulás-figuráknál egyszerre jelentkezik az infláció hatása. Ez főként az alapanyagok és az energia árának köszönhető.
Intődy Gábor szerint az egész európai uniós cukorpiacot ellátási nehézségek jellemzik, ami az árakban is megmutatkozott az idén. Míg 15-20 évvel ezelőtt az EU önellátó volt, ma már jelentős importra szorul a közösség. A kakaóbab ára is jelentősen emelkedett, amelyben szerepet játszik az is, hogy az afrikai termesztőknek tisztességesebb árat fizetnek a gyártók.
A drágulás miatt szinte borítékolható, hogy ebben az évben kevesebb csokimikulás kerül majd a kosarakba. A gyártók ugyanakkor abban bíznak, hogy az ünnepi bevásárlásokból így sem maradnak ki a szezonális édességek, s ha volumenben csökken is a fogyasztás, a forgalom értéke a tavalyi szinten marad.
Az ipar szereplői egyelőre nem tudják, hogyan alakulhat át a piac. Elképzelhető, hogy a vásárlók az olcsóbb, kevésbé neves gyártók termékeit, vagy kisebb kiszereléseket vásárolnak.
Hazánkban egyébként még mindig a tejcsokoládéból készült figurák a legkelendőbbek, bár az elmúlt években az étcsokoládés édességek is egyre nagyobb teret nyernek a fogyasztásban. De vannak már paleós Mikulások is a polcokon.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint