Mekely Béla szerint az oltásnak semmilyen veszélye nincs. Az a kevés szövődmény - ami döntően helyi reakció - nem összehasonlítható azzal a tünetegyüttessel, amit az új típusú koronavírus okoz.
"A Semmelweis Egyetem klinikáin is - ahol az egészségügyi szakdolgozók és orvosok többsége szeretné az oltást - elkezdték beoltani az egészségügyi dolgozókat. Most azok kapják meg a védőoltást, akik közvetlenül a Covid-ellátásban dolgoznak az intenzív osztályokon és a sürgősségi betegellátásban, továbbá egyes speciális betegeket kezelő egészségügyi dolgozók" - mondta el a SOTE rektora az interjúban.
Merkely Béla példaként említette, számos olyan fertőzött van az intézményükben, akik szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvednek. Ismert, hogy az új típusú koronavírus súlyosbítja a koszorúér-betegséget, sokszor heveny szívizom infarktust, szívizom elégtelenséget okoz. Emellett számos olyan beteget is kezelnek a kórházban, akiknek tüdőfelülete súlyosan károsodott és emiatt műtüdő kezelést kapnak.
A rektor megjegyezte, amikor a "betegellátásában minden kézre szükség van, akkor valóban az egészségügynek kell elsőnek lenni". Fontos, hogy az egészségügyi dolgozóknak biztonságot adjanak azáltal, hogy 95 százalékos védettséget kapnak a vírussal szemben.
Az egészségügyi dolgozók rendkívüli módon helytálltak - mondta Merkely Béla, de figyelmeztetett: egy apró hiba is megbetegedést, súlyos betegséget, akár halált okozhat körükben. Ha az egészségügyi dolgozóknak hosszú időn keresztül kell minden nap helytállni, "akkor egyedül az oltás az, ami meg tudja őket védeni" - fogalmazott a szakember.
A koronavírus-elleni Pfizer-Biontech vakcinák szombaton érkeztek meg Magyarországra és az egészségügyi személyzetet már el is kezdték oltani vele.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin