A globális felmérésbe 22 országból 22 ezer embert vont be a lakberendezési vállalat. A felmérésből azokra a problémákra derül fény, amelyekkel szerte a világon küzdünk, miközben igyekszünk jobbá tenni az otthonunkat.
A városokban költözésnek köszönhetően egyre kisebb terekbe kényszerülünk, otthonainkat gyakorta másokkal is megosztjuk. Berlintől Sanghajig a legnagyobb frusztrációt az jelenti, hogy bár szeretjük a tárgyainkat, de küzdünk a rendetlenséggel. Emellett szükségünk van a személyes térre, de nehezen tudjuk megteremteni azt otthonunkban - írja közleményében az áruházlánc.
Az eredmények alapjául a több területre kiterjedő otthonlátogatások, online közösségek, szakértői interjúk és egy felmérés szolgált. Napvilágra került néhány meghökkentő adat is:
- Világszerte az embereknek csaknem a fele (46 százalék) mondja azt, hogy a legtöbb vitájuk a nappaliban szokott kezdődni.
- Ugyanennyien (49 százalék) mondták, hogy a viták tárgya többnyire a "rendetlenség" mibenlétéből eredő nézetkülönbség.
- A megkérdezettek nem kevesebb mint 44 százaléka vallja, hogy "rossz" érzése van, ha saját teret alakít ki magának, amikor valaki másnak az otthonába költözik be.
- Az összes válaszadó 40 százaléka kérdezés nélkül dobott már ki olyasmit, ami annak a tulajdona volt, akivel él.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet