A Telekom előfizetője szeptemberben fordult a hírközlési hatósághoz, mert mobiltelefonszámát többszöri igénybejelentése ellenére sem sikerült áthordozni a Telekomtól a Vodafone Zrt.-hez. Az előfizető ezen kívül azt is kifogásolta, hogy a szolgáltató nem fizetett kötbért az elmaradt számhordozás miatt, és panaszait a szolgáltatók elutasították - olvasható a hatóság közleményében.
Az általános felügyeleti eljárásban az NMHH megállapította, hogy a Telekom a hordozási igényeket két esetben is azért tagadta meg, mert az igénylő előfizető lakcímében a közterület neve a nyilvántartásában nem egyezett meg azzal, amit a Vodafone mint átvevő szolgáltató küldött: az hol Krúdy utca, hol Krúdy Gyula utca néven szerepelt. A Telekom annak ellenére utasította el az előfizetőt, hogy az utcanévtől eltekintve az összes többi, a Vodafone által küldött adat - név, telefonszám, irányítószám, település, közterület típusa, házszám - megegyezett a nyilvántartásában szereplőkkel, azaz az előfizetőt egyértelműen be lehetett azonosítani.
Kapcsolódó
Ezen kívül a Telekom a kérelmezőt bizonytalanságban hagyta azzal, hogy a panaszaira nem adott megfelelő és megalapozott választ, valamint az előírások ellenére kötbért sem fizetett neki. Az elkövetett jogsértések miatt az NMHH a szolgáltatóval szemben tízmillió forint, a jogsértés ismételtsége miatt pedig a cég vezető tisztségviselőjével szemben egymillió forint bírságot szabott ki, és a Telekomot jogkövető magatartásra kötelezte. A döntés nem végleges, az ellen a Telekom fellebbezést nyújtott be.
A kötbér nem kompenzáció
A Telekomnak minden egyes, jogsértésből adódó sikertelen számhordozási kísérlet után kötbért kellett volna fizetnie az előfizetőnek. Ilyenkor az a megfelelő eljárás, hogy a szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt arról, hogy miért jogosult a kötbérre, és az összeg feltüntetése mellett úgy kell részleteznie annak kiszámítását is, hogy az előfizető is ellenőrizni tudja, helyes-e az összeg. Mivel a Telekom tagadta, hogy jogtalanul járt el az előfizetővel szemben, így kötbért sem fizetett. A szolgáltató ehelyett "a kellemetlenségek miatt" jóváírást ajánlott fel az előfizetőnek, ami egyrészt azért szabálytalan, mert a kötbért automatikusan, az előfizető kérése nélkül kellett volna kifizetnie, másrészt a jóváírással nem ismerte el a jogtalan eljárást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Lecserélte Ferenc pápa hófehér Fiat kisautóját az utódja

Leó pápa olyat mondott, amitől megremeghet a bajsza néhány diktátornak

Sokkot kaptak a németek, amikor szembesültek a legújabb számlákkal

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket

Se ital, se zene - radikális szabályokat követelnek az éttermekben

Teljesen leállt a metró, összeomlott az áramellátás

Ezen jól bestresszelhet: kivonták a forgalomból a magyarok kedvenc tablettáját

Kukázhatja a Google-t, nem lesz a barátja többé

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja
