Bő másfél évvel azután, hogy az IndaMedia Csoport Ziegler Gábor és Oltyán József 50-50 százalékos arányú tulajdonába került, Oltyán eladta a maga részét, amely Vaszily Miklóshoz, a TV2 Csoport elnökéhez került. Erről és terveiről a Portfolio.hu-nak beszélt Vaszily Miklós.
Elmondása szerint Vaszily stratégiai befektetőként tekint magára. Véleménye szerint a médiapiac a világon mindenütt óriási átalakulás előtt áll. A digitális térképen a globális szereplők egyre jobban beleharapnak a lokális szereplők piacába. Ugyanakkor léteznek olyan lokális szereplők, akik képesek felvenni a kesztyűt a nagyokkal, és ki tudják venni a részüket a piac növekedéséből.
Kapcsolódó
A koronavírus-járvány jelentette krízis ezt tovább katalizálja. Ráadásul a beszállása a korábbi tulajdonos kiszállási szándékával is találkozik. Viszonylag rövid idő alatt meg tudtak állapodni. A vételár nem publikus: egy viszonylag komplex finanszírozási struktúráról van szó, amely hosszú távra szól, komoly kötelezettségvállalással.
A humán állománnyal kapcsolatban egy dolgot biztosan ki tudok jelenteni: mindent megteszek, hogy a lehető legkisebb veszteséggel túllegyünk a válságon. Közös cél, hogy az aktuális gazdasági körülmények ellenére, építkezve a várható hosszú távú üzleti trendekre, tovább bővüljön a csoport, és még stabilabbá váljon az itt dolgozók állása - fogalmazott Vaszily Miklós.
A válsághelyzet elmúlását követően mindig adódnak attraktív lehetőségek a piaci terjeszkedésre a válságot túlélő nagy szereplők számára, és szerintem ilyen lesz az Indamedia is - monda az új tulajdonostárs az interjúban.
Karrierív
A 47 éves Vaszily Miklós 1996-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd 1997-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 2019 januárja óta a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatóságának elnöke. Ezt megelőzően az Echo TV vezérigazgatója, korábban pedig az MTVA vezérigazgatója és előtte operatív vezérigazgató-helyettese volt. Az Index.hu-t kiadó CEMP Zrt.-nél 2005-2009 között volt vezérigazgató és igazgatósági tag, majd 2010-2014 között az Origo Zrt-nek a vezérigazgatója, igazgatósági tagja volt.A Napi.hu az IndaMedia Csoport tagja.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Határozott ítéletet mondtak a magyarok az EU-ról

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Van 4500 millió forint a lakosságnál, Varga Mihály dönt, meddig maradhat ott

Több ezer kamera, arcfelismerés: kiemelkedő a magyar megfigyelési rendszer az EU-ban

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Kormányzati hátraarc: most a fenntarthatósági célok kerültek a kukába

Digitális földrengés söpri el a ma ismert bankrendszert?
