Tavaly augusztusban kezdte meg az M7-es autópálya kápolnásnyéki lehajtója után következő velencei pihenőnél található Mol-kút mellett egy új étterem építését a McDonald's, az átadás pedig az idei első negyedévben, azaz március végéig megtörténhet. Az új étterem várhatóan 70 embernek ad majd munkát.
„Növekedési stratégiánk egyik legfontosabb eleme, hogy új éttermeinkkel olyan városokban, településeken és területeken is megjelenünk, ahol korábban erre nem volt lehetőség. Célunk, hogy még több közösséghez jussunk el" - mondta az új étteremnyitásról Égi Zsolt, a magyarországi McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezetője.”
Kapcsolódó
Arra a cégnek nincs konkrét válasza, hogy pontosan hány étteremmel tartaná lefedettnek a piacot. Égi Zsolt korábban erről a Napi.hu-nak tavalz nyáron adott interjújában azt mondta: nincs varázsszám az éttermek számát nézve. Hozzátette: "A környező piacokon látunk a mienknél alacsonyabb, de lényegesen nagyobb lefedettséget is. A valós üzleti lehetőségeket mindig a helyi viszonyok határozzák meg, amelyek időről-időre változhatnak is." Országosan van lehetőség és igény az új éttermekre és a meglévők modernizálására. Igyekszünk megfelelni ezeknek az igényeknek. A valóságtól sosem rugaszkodunk el, komoly tervezés és üzleti számítások mentén, a piaci és a vendégigények folyamatos elemzése alapján haladunk előre.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt