Közérdekű adatigényléssel fordult az Index a MÁV-hoz, hogy megtudja, mennyit késtek tavaly a személyszállító vonatok. A társaság által közölt számok szerint 2018-ban jóval többet késtek, mint 2017-ben: az összes járatot számításba véve a késési idő tavaly 2 120 970 perc volt, ami 4 évnek felel meg.
A 2018-as évben nagyjából 159 év volt az összes vonat teljes menetideje a cég közlése szerint, mindez pedig 1 031 081 személyszállító között oszlott el. A portál szerint ezek 87 százaléka (893 563 járat) menetrend szerint érkezett a célállomásra. Összesen tehát a járatok 13 százaléka késett, szemben a 2017-es 11,55 százalékkal. Az összes járatra vetített késés átlagosan 2 perc volt tavaly.
Kapcsolódó
Viszont a MÁV által késésnek kezelt mérték valójában csak a késéshez képest is késésnek számító idő. Ugyanis a társaság olyan standard alapján (UIC) számolta ki az adatokat, amely szerint az 5 perc 59 másodperc alatt késő személyszállító vonatok még pontosnak számítanak. Így az adatok nem vethetőek össze teljes egészében a korábbi évek adataival (a tavalyiakkal már igen), amelyek fél évre vetítve átlagosan 1,77 évnyi késést mutattak a 2008-2014 közötti időszakban, amikor még az 1 perces késéseket is figyelembe vették - írja a portál.
De árnyalja a képet, hogy a késések összesített mennyiségében olyan járatok is szerepelnek, amelyek utasait pótlóbusszal eljuttatták a célállomásra már azelőtt, hogy a késés okát elhárították volna. Vagyis nem ennyit vártak az állomásokon. Valamint magyarázat lehet a késések mennyiségének növekedésére, hogy 2018-ban egyébként több frekventált elővárosi (a 40a jelzésű Budapest-Pusztaszabolcs, valamint a 80a jelzésű Budapest-Hatvan) vasútvonalat érintő átépítés kezdődött. A vasúttársaság azt várja a Kelenföld-Százhalombatta és a Budapest-Hatvan vonalszakasz teljes felújítása után, hogy stabilabb, kiszámíthatóbb lesz a menetrend, a nagyobb pályasebesség révén csökken az elővárosi vonatok menetideje.
Érdekesség, hogy a MÁV felhívta a portál figyelmét arra, hogy dacára a késéseknek, a 26 EU-tagországában tavaly január-februárban végzett Eurobarometer felmérés szerint azok a rendszeres vasúthasználó magyarok húsz szempontból tizennyolcban elégedettebbek, mint az uniós átlag. "A járatok megbízhatóságával és menetrendszerűségével a nálunk megkérdezett utazók 77%-ban elégedettek, ugyanakkor az EU-s átlag 65%" - közölte a vasúti társaság a portállal.
Viszont a lap utánanézett a kutatásban és rábukkant arra az adatsorra is, hogy a teljes lakosságra vetítve a magyarok elégedettsége a vasúttal az EU hátsó traktusába tartozik: csak az olasz, a horvát, a román és a bolgár vasúti társaságokkal elégedetlenebbek az azokat használók.
További érdekes adatok az Index cikkében olvashatók.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat