A tender-felhívás az uniós közbeszerzési közlönyben jelent meg. A becsült ellenérték 1 millió 939 ezer euró, amely a jelenlegi árfolyamon mintegy 630 millió forintot tesz ki. A nyertesnek 36 hónap alatt kell leszállítania az eszközöket.
Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte a 620 millió forintot, továbbá fel tud mutatni - ebből az időszakból - nettó 110 millió forint értékű «vasúti járművekhez szállított, audio-vizuális utastájékoztató rendszer szállítása» tárgyú, legalább nettó 110 millió forint ellenértékű referenciát.
Kapcsolódó
Az ajánlattételi határidő július 2.
A mostanit két tender előzte meg. Az első eredménytelenségét még októberben adta hírül a MÉV, majd kiírt egyet februárban. Ennek sorsáról nincs hivatalos információ, de vélhetően ez is eredménytelen lett, így most harmadszor is neki kell futni.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Dániát nem tudta megrogyasztani a Grönland körüli viszály
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet