A Michelin-csoport tovább bővíti nyíregyházi termelőegységét, amelyben nagyteljesítményű, szupersport kategóriás, Michelin márkájú személyabroncsokat gyárt. A 40 millió eurós beruházás megvalósítása 2015-ben kezdődik el, és 2017 végére a tervek szerint 100 új munkahely létrehozását teszi lehetővé. A bővítés eredményeképpen a gyár kapacitása 2017 végére el fogja érni a napi 6900-as darabszámot - közölte a társaság.
A bővítést az teszi lehetővé, hogy az európai személyabroncs piacon a kiemelkedően magas teljesítményű, vagyis a legalább 18 collos méretek szegmense tartós növekedést mutat. A jelenlegi termékkör mellett elindul majd a kiterjesztett mobilitást biztosító, defekttűrő személyabroncsok gyártása is.
Bár a Michelin Hungária Kft. ez év közepével végleg bezárja félezer főt foglalkoztató, középkategóriás teherabroncsokat gyártó üzemét - a volt Taurus-gyárat - a fővárosban, a most bővítés előtt álló nyíregyházi egysége mellett tovább működteti a Közép- és Dél-Európát ellátó váci logisztikai bázisát. Tovább folytatja tevékenységét a vállalat alapanyag kereskedelemmel foglalkozó stratégiai egysége a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzséron. A vállalatcsoport 2013-ban hozta létre Budapesten új irányító szervezetét, amely világszinten koordinálja az alsó-kategóriás személyabroncs márkáinak kereskedelmét, s a Michelin márka személy, teher- és mezőgazdasági abroncs kereskedelme is változatlanul folytatódik a hazai piacon.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol