Az amerikai kongresszus által finanszírozott Szabad Európa 27 év kihagyás után szeptember 8-án kezdi meg újra tartalomszolgáltatását Magyarországon, ahonnan a szocializmus évtizedei alatt végzett tevékenysége után 1993-ban vonult ki - írja a Média1. A néhai rádió a szabadeuropa.hu internetes címen lesz elérhető, ahol multimédiás tartalomszolgáltatást fognak nyújtani.
A Szabad Európa kezdetben nagyjából 10 fős szerkesztői-újságírói törzsgárdával indul útjára Magyarországon, de e létszámon felül külsősöktől is vásárolnak majd tartalmakat. (Összehasonlításképp: az Indextől mintegy 90 fő mondott fel nemrégiben, és ez a teljes létszámot jelentette.) Nonprofit szervezetként hirdetések, reklámok egyáltalán nem lesznek az oldalon, illetve a hírportál podcastjaiban.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás