Újraindul a Szabad Európa Rádió Magyarországon híroldalként, a lap szerkesztősége már összeállt, szeptember elején kezdenek - adta hírül a 24.hu. A SZER elindítása komolyan tavaly ősszel merült fel, amikor a The New York Times először írt a tervről, még benne volt, hogy a SZER elindítása üzenet lehet az Orbán-kormánynak - az azóta történt változások viszont jórészt kétségbe vonják ezt.
A Szabad Európa közszolgálati médium, ami egyebek közt azt jelenti, hogy az oldalon nem lesznek hirdetések. A lapot Csák Gyula és Vovesz Tibor, két régi Kossuth rádiós szakember fogja vezetni. Csák szerint a nonprofit, gazdasági és politikai nyomástól mentes működést elősegíti, hogy függetlenek, objektívek és középen állók lehessenek. A SZER adófizetői pénzből működő állami szervezet, amelyet az U.S. Agency for Global Media (USAGM) felügyel.
Ami a középen állást illeti Jamie Fly, a szervezet mostanra leváltott igazgatója korábban Kovács Zoltán nemzetközi sajtóért felelős államtitkárral is találkozott, és állítólag David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete is lobbizott azért, hogy a lap oknyomozó cikkeivel ne tegye tönkre azt a munkát, amit ő végzett azért, hogy javuljanak a washingtoni vezetés és az Orbán-kormány kapcsolatai.
Csák szerint mindez semlegességet jelent, azt, hogy minden érintettet megkérdeznek a vitás kérdésekben. A témaválasztást alapvetően az határozza meg, hogy szerintük mi érinti leginkább az emberek hétköznapjait.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót