Az üzemi tanáccsal folytatott eredményes egyeztetéseknek köszönhetően, a 2019-es bérfejlesztésről szóló végleges megállapodás szerint az alapbéremelés mértéke átlagosan 18 százalék a direkt dolgozók esetében. A múlt évben a direkt dolgozók átlagos alapbéremelése 12,5 százalék volt. Így tehát a vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében - olvasható az autógyártó közleményében.
A felek a mai tárgyalások eredményeként az üzemi tanács által javasolt minden pontban - 2019-es bérek, éves bónusz, béren kívüli juttatások - végleges megállapodásra jutottak.
Kapcsolódó
Az újonnan megszületett megállapodáson felül a Magyar Suzuki további juttatásokat biztosít dolgozói számára, mint például a jelenléti pótlék, fix műszakpótlék, üzemi meleg étkezés, ingyenes buszjárat, temetési és házasságkötési támogatás, gyermekszületési támogatás és törzsgárda jutalom - közölte a társaság.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára