Ünnepélyes keretek között hétfőn letették a Magyar Posta új csomagfeldolgozójának alapkövét a Pest megyei Maglódon - írja az MTI. A jövő év októberére elkészülő ingatlan Magyarország legnagyobb automatizált csomagfeldolgozója lesz. A tervek szerint 4 fővárosi és 19 vidéki üzem működését fogja majd össze.
A zöldmezős, több 10 milliárd forintba kerülő beruházás keretében megépülő új üzemcsarnok 38 ezer négyzetméter alapterületű, több mint kétszer akkora, mint a fóti logisztikai üzem. A csarnokot 80 ezer négyzetméternyi külső burkolt terület és 140 ezer négyzetméternyi zöldterület veszi körül. Az üzem két oldalán 84 dokkoló- és 24 szintbeli ipari, valamint 2 extra kaput helyeznek el, amelyek a kézbesítő járművek, illetve a szállító kamionok kezelését, a csomagok rakodását segítik majd - sorolja a bázis adatait az MTI. Az üzemben egyidőben akár 120 kézbesítő jármű kezelhető. A telephelyen mintegy 800 fő foglalkoztatását tervezi a posta. A most épülő üzembe automata csomagszortírozó rendszert is telepít a Magyar Posta. A szortírozó rendszer óránként akár 32 ezer darab csomag feldolgozására lesz képes.
A Magyar Posta MPL+ programjának keretében mintegy 50 milliárd forintból újítja meg a teljes postai logisztikai infrastruktúrát, automatizálja a működést, és informatikai megoldásokat épít be. 2023-ig országosan 23 depóból álló logisztikai hálózatot alakít ki (19 vidéki és 4 fővárosi üzemmel), amely a középtávon várhatóan megduplázódó csomagmennyiséget is képes lesz, akár a kiugró időszakokban is rugalmasan kezelni. 2022 elejéig a tervezett 19 depóból már 10 megépült, további 6 építése pedig folyamatban van - olvasható a posta közleményében.
![HR-konferencia 2022](/assets.local/brand.jpg)
HR-konferencia 2022
A cikk témájával bővebben foglalkozik az október 4-ei HR-vezetők Országos Konferenciája.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)