Ahogy azt korábban a Napi.hu is megírta, a Postás Szakszervezet (PSz) sem írta alá a bérmegállapodást az állami vállalatnál. Helyette levelet írtak Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek, amelyben plusz forrást kértek a béremelésekhez.
Az állami vállalatnál 3 éves bérmegállapodás van érvényben, a 2019-re rögzített százalékos mérték pedig legalább 6 százalék. A szakszervezetek ezt most nem fogadták el, szerintük a 2017-ben kötött bérmegállapodás felett már eljárt az idő és két számjegyű béremelést követelnek.
Ezt az igényt utasította most vissza a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, mondván az állam, mint tulajdonos a hároméves bérmegállapodás betartását várja el az aláíró felektől - számol be a Magyar Nemzet.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy az uniós jogszabályok sem engednék az állami segítséggel történő keresetfejlesztést, hiszen postai piac liberalizációja óta a társaság teljeskörűen versenypiaci szereplőnek minősül, ennek állami támogatása pedig sértenék az uniós versenyjogi szabályokat.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot