Kedden hivatalosan is befejeződött az MTM-SBS Zrt. értékesítésének folyamata, miután a TV2-csoportot is üzemeltető cég korábbi tulajdonosa, a ProSiebenSat.1 képviselője és az új tulajdonosok, Simon Zsolt és Yvonne Dederick aláírták a részvények átruházásáról szóló megállapodást. Simon Zsolt az adásvétel kapcsán elmondta, hogy mivel a tulajdonosi szint közelebb került a magyar piachoz, rugalmasabban tudnak majd alkalmazkodni a változó piaci környezethez.
A ProSiebenSat.1 részéről Bernd Wendeln a tranzakció kapcsán elmondta, hogy bizalommal tekintenek az új tulajdonosokra, a 2012-ben elfogadott új stratégia eddigi eredményei alapján a személyük garancia a csoport a TV2-csoport sikerére, ami lehetővé teszi az eladói hitel visszafizetését. A két évvel ezelőtt elfogadott terv magában foglalt több változtatást is, így a tartalomba való nagyobb beruházást, és egyes csatornák újrapozícionálását is. Sőt az idei évben a csoport kereskedelmi és üzletfejlesztési területe alakult át.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!