A takarékszövetkezetek ernyőbankjaként működő pénzintézet vezetője döntését, a felügyelő bizottság mai ülésén jelenti be, de az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség vezetésével már korábban közölte - tudta meg a Napi Gazdaság Online. Csicsáky Pétert ma már hiába kerestük munkahelyén, titkárnője csupán azt közölte: a tegnaptól már nem dolgozik a banknál.
Az ismert bankár lemondásának oka bizonyára az a törvény, amelynek értelmében a kormány államosítja az ország 105 takarékszövetkezetét. Erről az elmúlt héten döntött az Országgyűlés, mégpedig úgy, hogy a törvény előkészítésébe az érintetteket egyáltalán nem vonták be. A döntést megelőző napon Demján Sándor a VOSZ nevében interveniált Orbán Viktornál, a takarékszövetkezetek pedig Áder Jánoshoz fordultak jogorvoslatért. A takarékok összevonására vonatkozó javaslat alapjaival a piac sem vitatkozik, ám problémát jelent, hogy a szövetkezeti hitelintézetek a törvény erejénél fogva az új integráció tagjaivá válnak és megszűnik az eddigi önállóságuk. Minderről részletesen itt olvashat.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben