A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
Hiba lenne, ha a takarékszövetkezetek csak a végtörlesztésre koncentrálnának, hiszen fő feladatuk nem a felelőtlen hitelnyújtás, hanem a betétek védelme − vélekedett Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke a takarékossági világnap kapcsán tartott rendezvényen.
Kapcsolódó
A takarékok nagyjából 60 százalékánál jelentkeztek eddig végtörlesztők, akik mintegy 20 milliárd forint értékű hiteligényt jeleztek − mondta el Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója. A kiváltó forinthitelt 11,47 százalékos thm-en ajánlotta ki a Takarékbank, ám a szövetkezetek ettől eltérő árazást alkalmazhatnak. Csicsáky Péter, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója szerint a takarékoknak csak a helyben jelentkező igények kielégítését kell megcélozniuk − ezenfelül sem kapacitásuk, sem tőkeerejük nincs szerveződésük miatt.
Szász Károly, a PSZÁF elnöke szerint a tőkeproblémákra csak a szorosabb integráció jelenthet megoldást, vagyis a tulajdonosok szorosabb együttműködésére lenne szükség. Szász szerint ez üdvözítőbb lehet, mint a takarékok bankká alakulása, mert ott még nagyobb problémákat vet fel a tőkeerő. Demján szerint az összefogás mellett a takarékokra vonatkozó szabályozásnak is változnia kell, hogy a tőkekorlát ne akadályozza a hitelkihelyezést.
A kormányfő által tavaly felajánlott 100 milliárd forint állami tőketámogatásra ma nincs szüksége a szektornak − mondta az OTSZ elnöke, aki szerint ennél kisebb kölcsöntőkéről ugyanakkor folynak a tárgyalások. Ez a pénz nem tűzoltásra kell − mondta Demján Sándor. A 300 forint feletti euróárfolyam rendkívüli gondokat okoz a gazdaságnak − érvelt Demján. Ha nem veszünk vissza a fogyasztásból, akkor az árfolyamot védeni kell, ezt pedig csak kamatemeléssel lehet ellensúlyozni. A megugró kamatszint miatt viszont a most végtörlesztők is újra bajba kerülnek.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak