A Hungast Vital közleménye szerint a kerepesi polgármester, Franka Tibor (független) közleményében megjelent téves információkkal ellentétben nem a közétkeztetést végző cég felelős az iskolai menzán a levesben talált rovarlárva ügyében. A tálalókonyha, ahol az eset történt önkormányzati üzemeltetésű. Az ott tapasztalható és fényképekkel dokumentált élelmiszerbiztonsági szempontból "rendkívül aggályos" állapotokért az önkormányzat felelős - írta a cég.
Az ételt szolgáltató Hungast Vital Kft. csak kiszállítja az ételsorokat, amelyeket ezen a napon is az ételkísérő jegyen dokumentált módon átadás-átvételi jegyzőkönyvvel kézbesítette az előírásoknak megfelelően. A területet ellátó főzőkonyháról az érintett napon több ezer adag leves szállítottak ki és abban egyetlen másik helyen sem találtak semmilyen idegen anyagot. A cég szerint pénteken a hatósági vizsgálatok során, valamint az eltett ételminta alapján bebizonyosodott, nem a főzőkonyhán került bele a rovarlárva az ételbe - írta a Hungast kommunikációs igazgatója.
Kapcsolódó
A cég szerint a főzés után nem is maradhatna ép, egész egy ilyen rovarlárva, amelyet a kerepesi iskola tálalókonyháján találtak. Ez is azt erősíti, hogy az étel kiszállítása után került bele az ételbe - írta a Hungast munkatársa.
A kerepesi Széchenyi István Általános Iskola menzáján május 7-én néhány gyerek ebédjében csontkukacot taléáltak - írta korábban az iskola és szülők Facebook-bejegyzésére hivatkozva a hvg.hu.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Hadházy megtudta a hatvanpusztai zebrák neveit, de nem tudni a hogylétükről
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint