A gyorsított, tárgyalásos tenderfelhívást a Magyar Honvédség Parancsnoksága nevében a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. tette közzé az uniós közbeszerzési közlönyben. A gyorsított tárgyalásos eljárás indoka, hogy a gépek üzemszerű működésének folyamatos biztosítása kiemelt fontossággal bír. Az előre nem látható többlet feladatok, valamint a rendkívüli járványhelyzettel kapcsolatosan megnövekedett igénybevétel forrásigénye miatt, a meglévő szerződés keretösszege idő előtt felhasználásra került.
A keretösszeg nettó 13 milliárd 853 millió forint, amely az egyes évek között a a következőképpen oszlik meg:
- 2020 - 282 millió,
Kapcsolódó
- 2021 - 4 milliárd 343 millió,
- 2022 - 1 milliárd 968 millió,
- 2023 - 1 milliárd 746 millió,
- 2024 - 2 milliárd 733 millió,
- 2025 - 2 milliárd 780 millió forint.
A szerződés ez év július elsején lép hatályba és 2026. március utolsó napjáig tart.
Ajánlatot - egyebek mellett - az tehet, akinek
- a pénzforgalmi számláin az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 12 hónapban 30 napot meghaladó sorbaállítás nem volt,
- rendelkezik működő, alkalmazásban lévő Airbus A319 típusú légijárművek karbantartására alkalmas infrastruktúrával,
- rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban Airbus A319 típusú légijárművek javítására, karbantartására vonatkozó, összesen legalább nettó 3 milliárd forint értékű, szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával.
Ezeken túl be kell mutatnia az Airbus A319 típusú légijárművek javításával, karbantartásával kapcsolatos, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap legjelentősebb szállításait.
A tenderre június 15-ig lehet jelentkezni. Az értékelésnél az ár 7, míg a jutalék százaléka 3 súlyszámmal szerepel.
A szóban forgó két repülőgépet 2018 februárban mutatták be a kecskeméti repülőtéren.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ezzel „simán” megkereshető havi 2 millió forint itthon

Újfajta tünetekkel tarol a járvány Magyarországon: kiürültek az osztálytermek

Ezt most megúszta a kormányfő, megeshet, hogy titkos háttérmegállapodásnak köszönhetően

Olyan intézkedések jönnek, amelyektől 70 százalékkal kerülhet kevesebbe a földgáz

Elképesztő, ami a gázzal történik: fillérekért fűthet Európa?

Lázár János megkapta a nyakába Rákosrendezőt

Annyian akarnak milliós Birkin táskát, hogy a cég már a csillagos eget ostromolja

Egy magyar származású üzletember luxushotelje égett Londonban

Amerika megfenyegette Putyint: beléphetnek a háborúba
