A hétfői munkavégzésre vonatkozó belső levelet az Infoesztergom.hu tette közzé, amit az Index.hu is idézett. Az esztergomi autóipari vállalat a munkaátszervezésről megjelent hírre eddig még nem reagált.
Az esztergomi portál a belső levélre hivatkozva azt írta, hogy a Magyar Suzukinál is operatív törzs alakult, amely azon dolgozik, hogy a munkatársak egészségének védelmében minden szükséges intézkedést meghozzon, valamint a gazdasági veszteségeket minimalizálja.
Kapcsolódó
Az operatív törzs hétfőn azt írta a dolgozóknak, hogy Szlovákiából nem indítanak buszjáratokat, a délutános műszakot törölték. Budapestről sem indultak buszok, csak azok állhattak munkába, akik saját gépjárművel járnak dolgozni. A gyakornokok munkavégzését felfüggesztették, és a 60 év felettiek az egészségük megóvása érdekében szintén nem állhattak munkába. A munkaidővel és egyéb munkaügyi nyilvántartásokkal kapcsolatban később tudunk tájékoztatást nyújtani - írta a dolgozóknak a Magyar Suzuki operatív törzse.
Más autógyártók is léptek a koronavírus-járvány miatt: a világ legnagyobb autógyártója, a Volkswagen kedden jelentette be, hogy legalább két hétre leállítja a legtöbb európai üzemét.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott