A Nébih 2020 második felében megismételte azt a 6 évvel ezelőtti felmérését, melynek során a 10 legnagyobb kereskedelmi lánc kínálatát vonta alapos vizsgálat alá. A szakemberek csaknem 40.000 termék részletes adatait rögzítették 16 olyan, hagyományos árukategóriában - például húskészítmények, tejtermékek, tojás, méz -, amelyekben a hazai élelmiszeripar el tudná látni a magyar lakosságot.
A felmérés alapján a Magyarországon jelenlévő 10 legnagyobb kereskedelmi lánc üzleteiben - elsősorban a nemzetközi vállalkozásoknál - visszaesett a hazai termékek aránya, a legfontosabb élelmiszer-kategóriákban mintegy 70 százalék. A friss áruknál a hazai előállítók megőrizték korábbi pozícióikat, de a magasabb hozzáadott értékű termékek esetében a polcok felét ma már külföldi áruk foglalják el.
Kapcsolódó
Az összkínálatban a magyar termékek aránya 70 százalék körüli, míg 6 évvel ezelőtt még csaknem 80 százalékos szinten állt. A legnagyobb veszteséget a nagy hozzáadott értékű élelmiszerek (sajtok, sonkák, joghurtok, gyümölcslekvárok) szenvedték el, esetükben ma már a polcok több mint felén külföldi árucikkeket találhatunk.
A legnagyobb csökkenést a nemzetközi kereskedelmi láncok polcain mérték a szakemberek, a Penny Market, a Lidl és a Tesco például több mint 10 százalékkal növelte az import termékek arányát a hazai élelmiszerekkel szemben. A visszaesés a nemzetközi láncok esetében összességében majdnem 9 százalék, de a hazai láncok is mintegy 6 százalékkal kevesebb hazai árucikket forgalmaznak, mint 6 évvel ezelőtt.
Mindössze egy lánc, az Aldi tudott kismértékű, kevesebb mint 1 százalékos növekedést felmutatni a korábbi állapothoz képest.
A magyar termékek kínálata alapján az első három helyet három hazai lánc foglalja el:
- Reál (80,65%),
- Coop (80,17%),
- CBA (76,95%).
A lista utolsó három helyezettje pedig
- a Penny Market (67,58%),
- a Tesco (66,07%)
- és a Lidl (56,09%).
A teljes kutatást innen lehet letölteni.
Legolvasottabb
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye