A tárgyalásokat követően a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) aláírta a következő két évre vonatkozó bérmegállapodást.
Az MTI a megállapodásról a cég közleményére hivatkozva azt írja, valamennyi érintett fél számára elfogadható megállapodás és jó kompromisszum született. A bértárgyalásban résztvevő felek az alapbér lépcsőzetes, fix mértékű emeléséről állapodtak meg, amely 2021. április 1-jétől kezdődően összesen 90 ezer forintos bruttó béremelést jelent a következő két év folyamán. A jelenleg érvényben lévő munkaidőkeret az év végével lezárul. Ezzel a mínusz órákat törlik, a plusz órákat pedig a törvényi előírásoknak megfelelően kifizetik.
Kapcsolódó
Az új munkaidőkeret egy évre érvényes, és 2021. január 1-jén kezdődik. Mindezek mellett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2022 végéig a foglalkoztatási szint megtartását is biztosítja. Ez azt jelenti, hogy a vállalat garantálja a jelenlegi foglalkoztatotti létszámot.
A cég korábbi tájékoztatása szerint a karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár a következő termelési évre készül fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet a tervek szerint december 18-a és 2021. január 17-e között tartják. A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek