A konstrukciók vonzerejét elsősorban az állami támogatás adja, ami a befizetések után 30 százalék, évente maximum 72 ezer forint. Azaz havi 20 ezer forintos megtakarításnál jár a maximális ingyen pénz.
A magyar piacon működő 4 lakás-takarékpénztárnál elérhető konstrukciók jellemzően 4-10 éves megtakarítási időszakot írnak elő és ezeknél pedig az éves kamat 5-12 százalék. A 4 éveseknél két számjegyű, a 10 éveseknél alacsonyabb. Fontos, hogy az állami támogatással lesz ilyen magas a kamat, anélkül negatív tartományba süllyed.
Kapcsolódó
Mennyi van betétben?
Azzal együtt, hogy csak lakáscélra lehet felhasználni a megtakarítást, az akár két számjegyű kamat meglehetősen jó érték egy alacsony kockázatú befektetés esetében. Hogy pontosan mennyire népszerű, arról a Buksza, a Napi.hu szerkesztőségi blogja a Magyar Nemzeti Banktól kért adatokat. A jegybank közölte, hogy a legfrissebb - tavaly szeptemberi - adatok szerint a lakás-takarékpénztárak közel 1,1 millió darab lakáscélú betéttel rendelkeznek, ez lényegében megegyezik a 2016 és 2015 végi adattal.
A teljes betétállomány azonban nőtt, 2017 szeptemberében 710 milliárd forintot tett ki, ami 2016 végéhez képest 6 százalékos többletnek felel meg, 2015 végéhez viszonyítva pedig 14 százalékos az emelkedés.
A lakás-takarékpénztári konstrukció lehetővé teszi, hogy a megtakarítási időszak után lakáshitelt vegyenek fel az érintettek. A múlt év első háromnegyed évében a 4 magyarországi pénztár összesen 87 milliárd forint hitelt folyósított az igénylőknek.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben