Banki vezetőtársaimat és a Bankszövetség elnökségének tagjait időben, írásban tájékoztattam a tényről, hogy csak megerősíteni tudom, amit Matolcsy György jegybankelnök mondott: soha nem lakott a várbeli társasházamban - jelentette ki Patai Mihály.
Az ügy kapcsán elmondta, hogy az UniCredit központi compliance csoportja is átvizsgálta a sajtóban megjelent állítólagos lakásbérlést. Azt állapították meg, hogy semmilyen visszaélés, összefonódás nincs közte és az általa irányított szervezetek felügyeletét végző Magyar Nemzeti Bank között.
Kapcsolódó
Hasonló eredményre jutottak az Eiffel Palace sajtóvisszhangot kapott értékesítésének ügyében. A Nyugati tér közelében levő nyolcszintes irodaházért az akkori piaci ár másfélszeresét fizette a jegybank még 2014-ben. Az értékesítő egy részben offshore hátterű, részben magyar tulajdonos által birtokolt, Eiffel Palace Kft. nevű cég volt. Az Eiffel Palace Kft. felújítva 45,3 millió euróért (mintegy 13,6 milliárd forint + áfa, mintegy bruttó 18 milliárd forintért) adta el az irodaházat, a beruházást pedig az Unicredit finanszírozta.
Az interjúban Patai Mihály azt mondta, a bank az ügyletben nemhogy előnyhöz nem jutott, de milliós nagyságrendű euróbevételtől esett el. Ennek oka, hogy az ingatlanvásárlás miatt a korábbi tulajdonos jóval hamarabb visszafizette a devizakölcsönét, így a lezárt ügylet nem hozta a korábban várt eredményt.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta