Az azonnali kérdések órájában Bárándy arra is választ várt: az MNB elnöke nem tartja-e visszásnak, hogy barátnőjét a jegybanki alapítványokból "pénzeli".
Matolcsy György jegybankelnök úgy felelt: tények nem szerepeltek a felszólalásban, a feltett kérdésekre pedig már korábban válaszolt a parlamentben, de a szintén szocialista Szakács Lászlónak is, aki huszonhétszer írta meg kérdéseit az MNB-nek.
"Egy megszűnt újság valótlan információjára építve bombáz engem és másokat különböző vélt, hamis állításokkal" - szögezte le, majd hozzátette: hogy mikor lakik az állandó lakhelyén, "végképp nem tartozik önre", ahogy az sem, mikor milyen helyen tartózkodik az állandó lakcímén kívül.
Úgy fogalmazott: "vajon ki és miért fizetne bárkinek bármilyen lakbért vagy átalányt vagy bármit, ha egy lakásban vagy egy házban, vagy egy kerületben vagy egy városban nem lakik?" Szerinte a szocialista képviselő személyes bosszúhadjáratot folytat, "magánügyet intéz közidőben", mert perben állnak.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának