Az intézményi hulladékokat befogadó Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) harmincöt éve nyílt meg, azóta működik biztonságosan Püspökszilágyban. A létesítmény gyakorlatilag évek óta betelt, ezért vált szükségessé a most induló beruházás. A tároló a kutatásban, iparban, egészségügyben és oktatásban használt ionizáló sugárzás alkalmazása során keletkező radioaktív hulladékok biztonságos elhelyezésére szolgál. A hetvenes évek óta már bővített tároló kapacitása jelenleg ötezer köbméter - ismertette Kereki Ferenc ügyvezető.
A létesítmény üzemeltetését 1998-ban vette át a fővárosi ÁNTSZ-től a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft., amely azóta fejlesztések sorát hajtotta végre a létesítményben, így megfelel a mai kor elvárásainak - húzta alá Kereki Ferenc, hozzátéve, hogy a fejlesztések tovább folytatódnak.
A most indított beruházás az első üteme annak a körülbelül húszéves kapacitás- és biztonságnövelő programnak, amely során a már lerakott hulladékot kitermelik, átválogatják és a mai kor előírásainak megfelelően újracsomagolják - mondta az igazgató.
Barnabás István üzemeltetési igazgató arról tájékoztatott, hogy sok olyan sugárforrást helyeztek el tárolóban, amelynek jelentős az aktivitása, vagy túl hosszú a felezési ideje, ezért a mostani biztonsági elvárások szerint már nem tárolható felszíni tárolóban. Ezek átmeneti elhelyezés után egy majdani mélygeológiai létesítményben nyernek végleges elhelyezést - fűzte hozzá a szakember.
A beruházással tehát nemcsak a biztonságot növeljük, hanem tárolókapacitást is szabadítunk fel - jegyezte meg Barnabás István, megjegyezve, hogy tárolóhely elfogadott a hatóságok és a lakosság körében is.
A szakember szerint a beavatkozás legalább 20, de akár 25-30 százaléknyi helyet is felszabadít, ami évtizedekre megoldást jelenthet az intézményi hulladékok elhelyezésére, úgy számolva, hogy évente 5-10 köbméternyi keletkezik.
A tároló működésének jubileuma alkalmából csütörtökön Kisnémediben, a létesítmény körül létrejött önkormányzati csoportosulás, az Izotóp Információs Társulás tagtelepülésén rendeztek konferenciát, ahol áttekintették az eddig történteket és szót ejtettek a jövőbeni tervekről.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani