A Közbeszerzési Értesítőben megjelent eredmény szerint a tendert a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság írta ki. A biztosítandó járműpark - a Miniszterelnökség, a minisztériumok és a háttérintézményeik használatában - jelenleg 616 személyautóból, 15 teherkocsiból és 1 buszból áll. A számuk idén 10, míg jövőre és 2018-ban egyaránt 15,5-15,5 százalékkal emelkedik.
A tulajdonos önrészesedése - káreseményenként - 10 százalék, de minimum 50 ezer forint. A biztosítást - három évre és a járművek számának emelkedését is bekalkulálva - 297 millió forintért vállalta az Uniqa. A becsült összeg 345,9 millió forint volt.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt