A 28 országban jelenlévő Ikea-csoport tavaly 7 százalékkal növelte teljesítményét világszerte. A növekedés nagyobb részét (4,5 százalékot) a már meglévő boltjaiban érték el, az újonnan nyitottak fél százalékpontot hoztak, a többi az e-kereskedelemből jött össze. Csoportszinten 4,2 milliárd euró (1300 milliárd forint) nettó nyereséget értek el - mondta Marek Feltl, a társaság régiós (Magyarországért, Szlovákiáért és Csehországért felelős) vezetője. (A cég pénzügyi éve szeptember 1-től augusztus 31-ig tart.)
A magyarországi Ikea-leány tavaly 14,5 százalékkal, 54 milliárd forintra növelte árbevételé, ez a harmadik legjobb teljesítmény a lengyel és az ír cég után. A két működő magyar boltnak összesen 3 millió vásárlója volt, akik alkalmanként átlagosan 16,7 ezer forintot költöttek. Jelenleg már több mint 800 ezer embernek van ikeás Family-kártyája.
Kapcsolódó
Végre elindul a webshop
A bútorcég számára Magyarországon a másik fő irány az online vásárlás bevezetése. Az e-kereskedelem iránti vásárlói igényt jelzi, hogy tavaly 7,2 milliószor böngészték a honlapot - mondta Árvai Eszter, annak a budaörsi áruháznak a vezetője, ahol először elérhető lesz a cég webshopja. Ez a tesztidőszak alatt áruházi átvételi lehetőséggel működik majd (azaz a vásárlók az interneten kiválaszthatják és kifizethetik a termékeket, de be kell érte menniük az áruházba).
A második félévben pedig a Click & Deliver szolgáltatásukat is bevezetik, így vidékre is házhoz szállítanának. Emellett a bútor-összeszerelő szolgáltatást is elérhetővé teszik az egész országban. A tervek szerint nem lesz minimális rendelési díj, viszont minden vásárlásnál ki kell fizetni egy 3 ezer forintos összekészítési díjat (ezt a díjat az idén mérsékelték 5 ezer forintról).
Hamarosan nyitnak Soroksáron
A soroksári áruház építése mérföldkőhöz érkezett: tegnap már felkerültek a cég nevének betűi a homlokzatra - számolt be Szabó Ágnes, a soroksári áruház vezetője. Pontos megjelenési dátumot nem akart közölni, egyelőre annyit tudni, hogy a tervek szerint 2017 májusában nyílik meg az új üzlet.
A svéd cég 2015 végén, egy 16,8 milliárd forintos befektetés keretében kezdte meg harmadik hazai áruházának építését, amely 34 ezer négyzetméterével legnagyobb magyarországi áruháza lesz a három közül.
Az épületet a fenntartható fejlődés jegyében tervezték meg. Energiaellátását saját napelemekből és geotermikus megoldásokból fedezik, a fűtés 99 százalékét önerőből tudják fedezik, 1500 parkolóhelyet is létesítenek, több elektromos töltőállomás is lesz. Az új boltba folyamatosan keresik az alkalmazottakat, eddig 214 embert vettek fel.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Hibázott a kormány, de állítja, már korrigálta a tanárok bérét
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott