A gumiabroncs nagykereskedelmi vállalat szerint 4-6 héten belül a fogyasztói árakban is megjelenik a drágulás. A fogyasztói kosár e szegmensben 50-100 ezer forint között van, így az átlagvásárló akár 15 ezer forintos áremelkedésre is felkészülhet.
A gyártói áremelés hátterében a gyártáshoz szükséges alapvető nyersanyagok - szénszármazékok, a szintetikus és természetes gumi, valamint az acél - árának újabb drasztikus emelkedése áll. A szénszármazékok és a mesterséges gumifélék ára mintegy 100 százalékkal nőtt tavaly július óta, a természetes gumi kitermelése pedig az áradások miatt csökkent a legnagyobb exportőr országban, Thaiföldön. Emellett az abroncsokba belekerülő acélhuzalok ára is jelentősen, 80 százalékkal nőtt egy év alatt - ismerteti a cég.
Idén valamivel korábban kezdődött a tavaszi kerékcsereszezon, nagy rohamra március utolsó, április első két hetében számítanak - írta a közleményben Tiszay Árpád, a vállalat kereskedelmi vezetője.
Az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetsége (ETRMA) korábban közölt adatai alapján tavaly Magyarországon csaknem 2,4 millió új gumiabroncsot értékesítettek a gyártók összesen, ami hétéves rekord.
Az 1995-ben alakult Abroncs Kereskedőház a közlemény szerint a magyar gumiabroncspiac értékesítési és szolgáltatásai területén több kategóriában is piacvezető. A több mint kétszáz szakembernek munkát biztosító kft. hat saját tulajdonú kiskereskedelmi telephelyet, négy bevásárlóközponti abroncsszervizt és két logisztikai raktárbázist üzemeltet. Tavalyi árbevételét a cég nem közölte, ám korábban azt jelezte, hogy 2016-ra az előző évi 20 milliárd forintnál nagyobb bevételre számít.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak