Aláírták az elővárosi motorvonat tender támogatási és szállítási szerződéseit, s eszerint a MÁV-Star Zrt. 42, a GYSEV Zrt. pedig hat Flirt szerelvényt vásárol, a motorvonatokat a közbeszerzési pályázat győztese, a svájci Stadler Bussnag AG szállíthatja. A beszerzés összértéke mintegy 267 millió euró, amelyet teljes egészében európai uniós forrásból fedeznének. Az első jármű 2014 őszén, míg az utolsó 2015. szeptember végén áll forgalomba.
A rendezvényen Hegmanné Nemes Sára, a fejlesztési tárca államtitkára elmondta, hogy a vasúttársaság strukturális és finanszírozási gondokkal küzdött a korábbiakban, s a beruházások is elmaradtak, de ezeket a fenntartási, fejlesztési folyamatokat nem lehet egyik napról a másikra pótolni, de ebben egy jelentős lépés a mostani járműbeszerzés. Az államtitkár azt is kiemelte, hogy a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklusban vasúti fejlesztésre rendelkezésre álló 600 milliárd forintos keretből 470 milliárd forint értékű beruházás kivitelezés vagy előkészítés alatt áll. Egyebek között 239 kilométeren újul meg a vasúti pálya, ennek beruházási költsége 300 milliárd forint.
Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója szerint több évre nyúlik vissza a MÁV és a Stadler kapcsolata, hisz a svájci vasútgyártó már hatvan Flirt vonatot szállított a vasúttársaságnak. Ungvári Csaba, a MÁV-Star Zrt. vezérigazgatója pedig azt is elmondta, hogy az új szerelvények a Budapest-Székesfehérvár, Budapest-Pusztaszabolcs, Budapest-Esztergom, Budapest-Szob, a főváros és Veresegyháza-Vác és a Budapest-Cegléd--Szolnok vonalon közlekednek majd.
A GYSEV részére szállított járművek a vasúttársaság villamosított nyugat-dunántúli vonalain teljesítenek majd szolgálatot. Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója arra is emlékeztetett, hogy a cégnek is szoros kapcsolata van a Stadler AG-val, amely az egy évvel ezelőtt megkötött szerződés alapján négy hasonló szerelvényt szállít a vasúttársaságnak.
Dunai Zoltán, a Stadler Rail Csoport országigazgatója elmondta: bíznak abban, hogy a nagyon szoros szállítási határidőt tartani tudják. (Az előző megállapodásban szereplő hatvan Flirt járművet a szerződéses határidő előtt leszállították a MÁV-nak).
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát