Jövő évtől kezdve Magyarországon, magyar mérnökök tervezte elektromechanikus kormányrendszereket (C-EPS) és hengerfejbe integrált vezérműtengelyeket gyárt majd a konszern Jászfényszarun.
A zöldmezős, több mint 30 milliárd forintos beruházással megvalósuló gyár építése lassan a célegyenesbe fordul, ezért megkezdték a szakemberek keresését: többek között esztergálásra, szerelésre, forgácsolásra várnak jelentkezőket, de például méréstechnikusokra, logisztikai munkatársakra, karbantartókra és mérnökökre is szükség lesz, összesen mintegy 500 új munkahelyet teremtenek - mondta Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Presta Hungary ügyvezető igazgatója az ünnepélyes bokrétaavatón.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak