Eredetileg október 19-ig kellett volna dönteni a magyar kormány és az Európai Bizottság jogállamisági vitájában az Európai Tanácsnak a következő lépésről. A brüsszeli végrehajtó testület azt javasolta szeptember közepén, hogy függesszék fel a kohéziós források 65 százalékát, 7,5 milliárd eurót (jelenlegi árfolyamon 3220 milliárd forintot) egy két hónapig tartó vizsgálati időszakra, amikor a korrupcióellenes lépéseket a gyakorlatban vizsgálják.
Csütörtökön délután viszont az uniós igazságügyi miniszterek luxembourgi ülésükön hivatalosan is jóváhagyták a lépést.
„Teljesen logikus a hosszabbítás, mert időbe telik, amíg Magyarország számára törvényeket fogadnak el és teljesítik az uniós követelményeket” – mondta Didier Reynders, a blokk igazságügyi biztosa újságíróknak a Bloomberg szerint. Jelezte, hogy értékelik majd a Magyarország által tett különböző javaslatokat. Ezeket egyébként már törvénybe foglalta az Orbán Viktor vezette kormány.
A módosítások része, hogy létrehozzák az Integrációs Hatóságot, amely egy új korrupciós szerv lesz, az Európai Unió Csaláselleni Hivatala (OLAF) gyakorlatilag nyomozati jogköröket kap, egyszerűbb lesz fellebbezni a korrupciós ügyek ügyészségi és bírósági döntései ellen. Továbbá a kormány vállalást tett, hogy szélesebb körűek lesznek az új jogszabályok előtti társadalmi egyeztetések.
Orbán Viktor miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a bizottság szerint november 19-ig keresztülviszi a parlamenten és végrehajt 17 jogszabályt. Az intézkedések között szerepel az egyfordulós pályázatok számának csökkentése, a korrupciós vizsgálatok fokozása és egy korrupcióellenes ügynökség létrehozása.
Ha Magyarországnak sikerül megoldania a vitát, a bizottságnak lehetősége van arra, hogy visszavonja a finanszírozás befagyasztására vonatkozó ajánlását, ami a legvalószínűbb forgatókönyv - mondta Eduard Heger szlovák miniszterelnök még szeptember 27-én.
További 5,8 milliárd eurónyi, a világjárvány helyreállítására szánt pénzeszköz szintén jóváhagyásra vár. Az EU végrehajtó szervének, a bizottságnak a javaslatához a tagállamok minősített többsége szükséges.
Van viszont egy csavar az eljárásban
A jogállamisági eljárást élesben még soha nem használta az Európai Unió, így még a gyakorlati lebonyolítást most tapasztalja csak ki az Európai Bizottság. A mostani vizsgálati időszak, amikor a hatékonyságát is nézik az elfogadott reformoknak, még kitolódhat.
De akár olyan helyzet is előállhat, hogy az EU-tagállam kezdeményezik, hogy a Bizottság folytassa még az eljárást.
Azonban egyelőre valószínűtlennek tűnik, hogy a két hónappal kitolt eljárás a források teljes elvesztésével járna. Még úgyis, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a német kancellárnál, Olaf Scholznál tett hét eleji látogatásán jelezték a felek, hogy a jogállamiság kérdéséről vita volt, valamint úgy is, hogy az Európai Parlament szerint a Bizottság kesztyűs kézzel bánik a magyar kormánnyal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)