Az Auchan 16 éve működik a magyar piacon, ezalatt 200 milliárd forintot fektetett be, ebből 5 milliárd erre az évre jut. Az összeg felét a benzinkút hálózat fejlesztésére fordítják - tette hozzá a vezérigazgató, kiemelve azt, hogy 2013 óta a bevételeik fedezik a beruházásaikat, így nem szorulnak tulajdonosi tőkeemelésre, illetve hitelre.
A társaság alkalmazottainak a száma 7 ezer, közülük az év végére 400 megváltozott munkaképességű lesz, akiknek a számát 2018-ra 1000-re növelik.
Kiss Virág, a cég egyik HR vezetője elmondta, nem könnyített feltételekkel alkalmazzák a megváltozott munkaképességű dolgozókat, hanem az általuk maradéktalanul ellátható munkakörökben foglalkoztatják őket. Például a kert osztályon növényápolóként, vagy a lopásgátló felhelyezőként. Ezeket a munkaköröket értelmi fogyatékosok és autisták is elláthatják.
A megváltozott munkaképességűek egynegyede hallássérült, ők pénztárosok, és kártyák felmutatásával kommunikálnak a vásárlókkal.
Az MTI kérdésére a vezérigazgató elmondta, hogy a "pláza stop" törvény hatályba lépése óta nem kérték az illetékes bizottság hozzájárulást új áruház építésére. A ferihegyi és pécsi áruházukra még a törvény hatályba lépése előtt kaptak engedélyt.
Jön a bizalomkártya
2014. október 3-án induló Auchan Bizalomkártya a hűséges vásárlóknak nyújt további kedvezményeket. A regisztrálni interneten, vagy az áruházakban lehet. A több mint 200 hétköznapi termékből álló bizalompontos kínálat havonta változik, az igényekhez igazodva.
Legolvasottabb
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Trump helyett már mással is beérné Orbán, csak jöjjön már
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép