Martin Daum, a Daimler Trucks & Buses vezérigazgatója a február elején megjelenő éves beszámoló előtt elmondta, hogy a cég az idén "lényegesen több, mint 500 ezer" haszongépjárművet értékesített és ezzel az elmúlt tíz év legjobb teljesítményét érte el.
Januártól novemberig a Daimler Trucks eladásai az egy évvel korábbihoz képest tizenegy százalékkal 467 ezerre emelkedtek. A Daimler a teljes 2017-es évben 470 ezer tehergépjárművet értékesített.
Észak-Amerikában a Daimler márkái, a Freightliner, a Western Star és a Thomas Built Buses 15 százalékkal több járművet értékesítettek 2018 első tizenegy hónapjában. Ázsiában a Daimler eladásai 12 százalékkal nőttek. Ezen belül a legnagyobb növekedést Indiában és Indonéziában érte el a cég, míg Japánban stagnáltak az értékesítések Kínában pedig csökkentek. Európában november végéig az előző élvihez képest négy százalékkal több teherautót értékesített a Daimler és ezzel megőrizte piacvezető szerepét.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak