A vezető biztosítási portál, a Netrisk.hu szakértői szerint ma még kérdéses, hogy jól járnak-e az ügyfelek a változással, ám ennek oka prózai: jelenleg ugyanis az ügyfelek többsége csak novemberben néz alaposan utána, hogy hol érdemes a következő évre kötelező biztosítást kötnie. Azok az autósok, akiknek biztosítási évfordulója már nem január elsejére esik, jóval kevésbé figyelnek erre: alig harmaduk néz időben utána, hogy érdemes-e más biztosítóhoz szerződnie az on-line alkusz tapasztalatai szerint. Márpedig jövőre nagyjából 2 millió autós - a hazai autópark nagyjából fele - esetében már eltér majd a naptári és a biztosítási évkezdet.
Egyértelműen "ügyfélbarát", ám egyénileg nehezen követhető változást hozhat az új szabályozás - értékeli az új helyzetet Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. kommunikációs igazgatója. A most megszünetett régi, merev díjhirdetési rend után dinamikusabbá válik majd a piac, hiszen a cégek folyamatosan figyelik majd egymás tarifáit, s igyekeznek a másiké alá menni vagy esetleg csábító pluszokat kínálni az ügyfeleknek. Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója szerint, ugyanakkor, ha nem történik szemléletváltás az autósoknál, akkor az csökkenheti a versenyt, s ez érezhető lehet a kötelező árazásában, és a mellé kínált kiegészítő szolgáltatásokban. Sok múlik majd az alkuszokon, akik egyre több ügyfél számára a tájékozódáson túl immár a szerződések kezelésében is segítenek: azon túl, hogy ezek a portálok naprakészek lesznek, fontos, hogy időben felhívják az autósok figyelmét a közeledő váltási határidőre - persze a törvény szerint ez az érintett biztosítónak is kötelessége.
Mindig valaki akciózik majd...
Egy szolgáltató évente legfeljebb háromszor módosíthatja saját kgfb-díjait, ugyanakkor várható, hogy a piac nem együtt lép, így minden hónapban lesznek kiemelt ajánlatok.Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin