A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt vizsgálta, hogy a vállalkozások 2007-től pályázati eredmények befolyásolására alkalmas magatartást folytattak-e a nyomdaipari termékek, különösen a Szerencsejáték Zrt. thermotekercs és segédszelvények gyártására és beszerzésére, továbbá a KSH és az E-On beszerzéseire irányuló pályázatai során - írja közleményében a hivatal.
A GVH végül megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező tenderek közül a KSH és az E.ON tendereken a vállalkozások közösen alvállalkozóként, illetve konzorciumban indultak, ami magyarázatul szolgált az ügyindításkor valószínűsített magatartásra. A Szerencsejáték Zrt. tenderei kapcsán pedig nem tártak fel közvetlen bizonyítékokat arra vonatkozóan, hogy a vállalkozások a nyertes személyéről, a beadandó árakról, illetve egyéb feltételekkel kapcsolatban egyeztettek vagy versenykorlátozó megállapodást kötöttek.
A GVH a rendelkezésére álló információk alapján (közös indulás pályázatokon, rendszeres üzleti kapcsolat a vállalkozások között) megállapította, hogy a vállalkozások viszonyát inkább az együttműködés, mintsem az éles verseny jellemezte a vizsgált időszakban. A szervezet nem tárt fel olyan információt, amely a vizsgált magatartások értékelésén változtatott volna, ezért bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárását - olvasható a közleményben.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kétarcú olimpia: fellendülés vagy komoly kockázat vár Olaszországra?
Budapestet elárasztják az újlakások, de ki fogja ezeket megvenni?
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben