A magyar kereskedelmi rádiózás piacán toronymagasan vezető Class FM frekvenciahasználati engedélye november 19-én lejár, ami azt jelenti, hogy Simicska Lajos, Orbán Viktor miniszterelnök korábbi bizalmasa, tavaly februári összeveszésük óta viszont egyik ellenfele elvesztheti médiabirodalma zászlóshajóját - írja a Népszabadság. Simicska kezében van egy adu, amelynek segítségével megtarthatja a korábban milliárdos profitokat termelő rádiót.
A médiatörvény lehetővé teszi a hét évre adott engedély egyszeri, öt évre szóló meghosszabbítását, és a Class FM-et működtető cég, az Advenio már tavaly július 30-án benyújtotta ezzel kapcsolatos kérelmét. Ezzel teljesítette azt az előírást, amely szerint 14 hónappal az engedély lejárta előtt kérni kell a frekvenciahasználati jog meghosszabbítását.
A hatóság ráncolja a szemöldökét
A Fidesz jelöltjeivel feltöltött Médiatanácsnak július és szeptember között kell döntenie, hogy hosszabbít-e vagy új pályázatot ír ki. A jelenlegi tulajdonos szempontjából az jelenti a legnagyobb kockázatot, hogy a testület nem hosszabbíthat, ha a rádióról megállapítják, hogy súlyosan vagy ismételten megsértette a médiatörvényt. Ezért érdekes, hogy a Médiatanács a múlt héten vizsgálatot indított a Class FM reggeli műsorában elhangzott egyes kijelentések miatt.
A napilap úgy tudja, hogy Simicska környezetében ezt úgy értelmezik, hogy a hatóság politikai nyomásnak engedve fogást keres a rádión és tulajdonosán. A Népszabadság emellett egy a jobboldal médiaépítkezését ismerő forrástól úgy értesült, hogy a 2,8 millió hallgatót szórakoztató, 2014-ben 1,3 milliárd forint osztalékot fizető Class FM frekvenciájára "igényt tartanak" a kormányoldalon, és azt nem szándékoznak "parlagon hagyni".
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég