Az Opten szerint az élen álló energiaszolgáltató szektor az elmúlt évek állami bevásárlásait megelőzően igazi "multifellegvárnak" számított. Ennek megfelelően a viszonylag kis számú társaság által ténylegesen foglalkoztatottak között magas volt a bejelentett alkalmazottak aránya, miközben a cégek jövedelemtermelő képessége is lehetővé tette a munkabérek felfutását. Az elmúlt évek államosításai és a "rezsicsökkentés" után a jövedelmezőség csökkent, ennek megfelelően az átlagos személyi jellegű ráfordítás 2012 után visszaesett, de 2014-ben már ismét kismértékű emelkedést mutatott.
Az infokommunikációs szektor, a pénzintézeti szektor és tanácsadó szektor a szervezeti kultúrát tekintve nem tekinthető homogénnek. Egyrészt szép számmal vannak az ágazatokban ismert, népes alkalmazotti gárdával működő cégek és pénzintézetek, ugyanakkor számos mikro- és kisvállalkozás is működik ezekben a szektorokban. A hazai mikrovállalkozásokra általában nem jellemző a magas munkabér, a cégben dolgozó tulajdonosok például előszeretettel veszik ki pénzüket osztalékként vagy egyéb nehezen követhető módokon. Éppen ezért az infokommunikáció és a tanácsadói szektor felbukkanása a legmagasabb bérkategóriákban egyúttal azt is jelzi, hogy ezekben az ágazatokban a tényleges jövedelem még magasabb is lehet a mérlegadatokból számított értéknél.

A bányászat nemzetgazdaságban elfoglalt súlya viszonylag csekély, ám a szektorban nyilvántartott cégeknél a tevékenység eredménytermelő képességéből és a munkakörök veszélyességéből fakadóan jóval az átlagot meghaladó fizetésekkel találkozhatunk - igaz itt a szigorú ellenőrzések és munkaügyi előírások miatt a szürke- és feketefoglalkoztatás aránya is alacsony.
Külön említést érdemel a lista végén álló vendéglátóipar. A többi ágazattól messze lemarad a bérlistán: a 130 ezer forintos átlagos havi bruttó bér csak részben magyarázható a szezonalitással. Jobb feltételezésnek tűnik, hogy súlyos üzleti és etikai gondok vannak a szektorban. Ha figyelembe vesszük az ágazatra jellemző magas felszámolási rátát, és ezt összevetjük azzal, hogy egy egyébként fellendülőben levő szektorról beszélünk, arra kell következtetnünk, hogy a szürke- és feketefoglalkoztatás aránya itt kirívóan magas lehet. Az Opten szerint ezt alátámasztja az is, hogy a vendéglátás valamennyi céginformációs mutató tekintetében átvette a legfertőzöttebb ágazatnak járó nem túl hízelgő címet a megtisztulóban levő építőipartól.

Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Hiába a tülekedés, totálisan megtelt a BEM Center
Magyar Péter: Kiállunk a fuvarozók mellett, elfogadhatatlan a brutális díjemelés