A várakozásoknak megfelelően tényleg nagyra építették az Ikea új, soroksári áruházát - derült ki a csütörtöki sajtóbejáráson, amelyen a Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza is részt vett.

Ez a harmadik magyarországi Ikea, amely a közép-európai régió egyik legnagyobb áruháza; a hivatalos megnyitója jövő szerdán, azaz június 14-én lesz. A soroksári áruház több mint 30 ezer négyzetméteres, lényegében másfélszer akkora, mint a budaörsi vagy az Örs vezér téri egység.

Az új koncepció szerint készült áruház szakít a jól ismert kék zacskókkal is. Helyette piros alapon fehér pöttyös zacskók lesznek, amelyek 500 forintba kerülnek, ikeás kártyával pedig 400 forintba. Az Ikea-zacskókkal foglalkozó cikkünket itt olvashatja el.)

Az is újdonság a többi áruházhoz képest, hogy az étteremben grillpult is van, ahol húsokat, zöldségeket grilleznek, s az étkezés után a tálcákat nem gyűjtőkocsikra, hanem egy szállítószalagra kell tenni.

Az étterem mellett van egy kávézó, ami szintén hiányzik a másik két áruházból. A parkolója is óriási, a bejáratnál sok helyet alakítottak ki a mozgássérülteknek, ezzel is feladva a leckét azoknak a tahón parkoló sofőröknek, akiket nem szokott érdekelni, hogy hova állnak.

Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak