A váci, a piliscsabai, a gyáli, a péceli, az esztergomi és a dömösi helyi rádiós frekvenciákat pályáztatnak meg, amelyeket közösségi jelleggel lehet hasznosítani. Kizárólag 24 órás műsoridő hasznosítására nyújthatnak be a pályázók érvényes ajánlatot, valamint a felhívás a hálózatba kapcsolódást és a vételkörzet-bővítést lehetővé teszi azzal a feltétellel, hogy a hálózatba kapcsolódó pályázó saját műsoridejéből legalább 4 óra az éjszakai órák nélküli idősávra essen.
A testület jóváhagyta az Echo Penisola Kft. kérelmét, így a siófoki és a fonyódi vételkörzetet egymásba kapcsolhatja, a vételkörzetben a Part FM lesz a szolgáltató.
Döntöttek továbbá arról, hogy 1,3 millió forinttal támogatják az Escher Károly-pályázaton indult Lukács Csaba rendező dokumentumfilm-tervezetét, amely az iráni embargó utolsó napjait dolgozza fel, valamint 2 millió forint támogatást kap Csuja László a kárpátaljai magyarok helyzetét az orosz-ukrán konfliktusban feldolgozó filmje is.
A médiatanács ezek mellett adatszolgáltatás elmulasztása miatt felhívással élt az Újpesti Sajtó Szolgáltató Nonprofit Kft. által üzemeltetett Újpesti Közösségi Televízió felé, mert nem tett eleget havi adatszolgáltatási kötelezettségének 2015 májusában.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat